Légradi Nóra

Mentálhigiénés szakember, coach, gyászcsoport vezető

Sziasztok, Nóri vagyok!

Szakmámat tekintve kommunikációs szakember, mentálhigiénés szakember és coach, gyászcsoport vezető és pre-és perinatális gyászkísérő, emellett pedig négy kisgyermek édesanyja.

Segítőként elsősorban az anyaság körüli nehézségekkel, a női szerepek összehangolásával, a családi élet ciklusaival és természetes kríziseivel foglalkozom. Rendkívül fontosnak tartom a szülők támogatását, hogy nagyobb önismerettel, motivációik, elvárásaik és hozott mintáik tisztán látásával tudják élni a sokszor mindenkit próbára tevő mindennapjaikat.

Az Anyautamhoz azért csatlakoztam nagy örömmel, mert olyan tabutémákkal foglalkozik, amelyek ugyan nagyon sok szülőt érintenek, mégis nehéz beszélni róluk, nincs is meg a megfelelő közeg erre. Két olyan támogatói csoport vezetésében veszek részt, melyek a veszteségek és a gyász nehézségeit, fájdalmait segítenek feldolgozni,

A meddőséggel küzdő párok és a babájukat elvesztő szülők segítése azért is rendkívül fontos, mert a környezetük nem igazán érti, vagy érzi át, min mennek keresztül, ezért gyakran magukra maradnak a kétségeikkel, fájdalmaikkal.

 Mindkét csoportban megélhetik a sorstársi közösség erejét, megtapasztalhatják, hogy az őszinte, mindennemű önkontrollt mellőző beszéd már önmagában gyógyít. Az elfogadó közeg pedig segít abban, hogy megértsék: amit éreznek ezekben a helyzetekben, normális, és fontos ezeket maguknak is kimondani. Enélkül nincs gyógyulás, csak az örökre maró sebek.

 

Kapcsolat