
Gyarmati Dalma
Anyautam megálmodója és alapítója
Sziasztok ,Dalma vagyok!
Három csodás fiú édesanyja, feleség, az Atlas Orvosi és Gyógytorna Központ egyik alapítója és vezetője, gyógytornász és kreatív ötletelő.
Mit jelent nekem az Anyautam? Miért adtam testet a gondolatnak, hívtam szakembereket magam köré?
Hiszem, hogy az anyáknak, apáknak nem lenne szabad egyedül maradniuk amikor a legelveszettebbnek érzik magukat! Mert fel lehet készülni a gyermekvárásra, a szülésre és a baba gondozására is, de nem lehet elég jól felkészülni az első 3-4 hónapra amikor végre a karjainkban tarthatjuk a kis csomagunk akihez nem adnak „használati utasítást” vagy ha adnak is, nem működik.
Hatalmas a teher a szülők vállán! Ezért szeretnék egy olyan szakemberek által támogatott, megértő és elfogadó közeget teremteni, ahol az érintettek tudják, hogy biztonságban vannak és hiteles segítséget kaphatnak ha szükségük van rá!
Fontosnak tartom azt is, hogy az anyákat körülvevő szakemberek is megfelelően tudjanak kommunikálni, segíteni a szülés előtti és utáni érzékeny időszakban, ezért edukációs programokkal is készülünk.
Hiszem, hogy a világ egy jobb hely lesz ha megtanulunk odafigyelve meghallgatni és a jelenlétünkkel támogatni!
Kapcsolat
- +36 30 903 2468
- hello@anyautam.trms.hu
- 7030 Pécs, Barázda utca 33.
- facebook.com/anyautam
- @anyautam
Információk
