Mit tesz a bába és a dúla a családokért?

Mit tesz a bába és a dúla a családért?

Fontos, hogy először tisztázzuk a két fogalmat, ami sokszor keveredik a köztudatban. A bába szülésznői végzettséggel rendelkező szakember, aki szakmai felelősséget vállal az intézeten kívüli szülésekért, mellette pszichésen is kíséri a családot. A dúla laikus, tanfolyamot végzett asszonytárs, aki szakmailag nem szól bele a szülésbe, ám lelkileg megtámasztja a családot.

A bábával, dúlával való kapcsolat egy személyes viszony, ami már a várandósság alatt kialakul a párral. Beszélgetések, bábai felkészítő tanfolyam során közösen készülünk a baba érkezésére. A családot egységben kezeljük, a szülő nőt és párját a saját útjukon támogatjuk, ami azt jelenti, hogy ha lehet, nem végrehajtandó instrukciókat adunk, hanem elmagyarázzuk az adott folyamatot és a benne lévő választási lehetőségeket. Nem akarjuk meggyőzni a párt a magunk igazáról és elképzeléseiről, hanem kísérni szeretnénk Őket abban a folyamatban ami a szülővé válásukat segíti, erősíti Őket női és férfi szerepeikben. Azokban a helyzetekben ahol nincs választási lehetőség – pl.komplikáció merül fel- a helyzet pontos ismertetése, az emberi odafordulás, az értő figyelem adhat erőt a folyamat végig élesére és későbbi feldolgozhatóságára.

Otthonszülésnél ha minden az egészséges mederben halad – kb.90 % – ban így van- egy éber szakmai figyelem mellett a bábák úgy veszi körül a párt a jelenlétükkel, ahogy Ők éppen igénylik. Bizonyított, hogy így a legkevesebb a komplikációk kialakulásának az esélye és így halad legjobban a szülés ill. így van esély arra, hogy a szülés ne csupán fizikai, hanem lelki, szakrális szinten is átitassa a család életét. Ez azért fontos, mert ettől lesz muníció a gyermek ellátására, felnevelésére úgy, hogy a szülők is jó lelki egészségnek örvendjenek. A gyakorlatban ez jelenthet masszírozást, borogatást, szeretgető érintéseket, bíztató szavakat, vagy éppen csendesen a sarokban lapulást- függően attól, hogy a vajúdó nő hogyan tud rálelni a saját belső erejére. Ez az elfeledett ősi erő a legbriliánsabb mozgatója a szülésnek és a családdá válásnak.

Kórházi szülésnél a dúla a fájdalomcsillapító érintéseken, biztató szavakon túl segíti a szülő pár és kórházi szakemberek közti kommunikációt, kihangosítja az anya kéréseit, elmagyarázza a történéseket, ha a pár a módosult tudatállapotban (ami a szülés természetes velejárója) nem érti pontosan mi miért történik.

Szülést követően a babával kapcsolatos teendők, információk, szoptatás során is készen állunk az aktív támogatásra, majd utánkövetésre.

A szülés utáni beszélgetés feldolgozó hatása segíti a párt abban, hogy immár hétköznapi tudatállapotban újra éljék, összerakják, megértsék a történéseket. Sokszor ezek a beszélgetések világítanak rá a családi rendszerben történt korábbi elakadásokra, amiket különböző módszerekkel feloldhatóak, könnyítve a transzgenerációs terheket.

A szülés körüli, alatti személyes kapcsolódás („nem vagyok egyedül” érzése), az információk folyamatos áramlása megelőzheti a szülés alatti traumatizálódást és a trauma következtében később súlyosbodó lelki állapotokat. A pár személyiségének elfogadása és a Hozzájuk való alkalmazkodás Őket helyezi a történések középpontjába, amitől emberinek érzik a törődést, bele tudnak ereszkedni a szülés csodájába, őszintén megélhetik az érzéseiket. Ellenben, az erőszaknak megélt helyzetben egy önvédő, lefagyott állapot uralkodik el a szülő nőn- és akár a párján- aminek következménye az önfeladás, önbizalom csökkenés, magány érzése, megalázottság. Ebből a lelki pozícióból nem ugyanaz nekiindulni a gyermekkel való közös életnek, hisz nem csak ellátni, gondozni kell egy babát, hanem derűs, érzelemgazdag családi életre vágyunk mindannyian, amiben a problémák megoldható feladatokká lesznek és a szeretet áramlása mindenkit a felszínen tart.

Bóni Tünde- független bába


Kapcsolat

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük